Vállalatunk együttműködik a duális (gyakorlatorientált) egyetemi képzésben, melyben a felsőoktatási intézménnyel közösen kialakított gyakorlati tanterv alapján a saját igényeink szerint képezzük a hallgatót, és profilunknak  megfelelően támogatjuk, gyakorlati ismeretekkel bővítjük, kiegészítjük a hallgató intézményi képzését. Ezáltal kineveljük az esetleges jövőbeli munkavállalóinkat, akik a diplomaszerzést követően azonnal teljes értékű munkavállalók lehetnek Nálunk.

Számos előnye van annak, ha  duális hallgatóként részt veszel  a cégünk folyamatában. Megismerheted  a vállalati kultúrát, valamint a legkiválóbb szakemberektől tanulhatod meg a szakma fortélyait, tanulmányaid befejezésekor pedig már olyan szakmai gyakorlattal fogsz rendelkezni, ami hatalmas előnyhöz fog juttatni karriered elindításában, sőt, lehet, már a velünk kötött munkaszerződéssel a zsebedben veszed át a diplomádat.

Ez év szeptemberétől az Óbudai Egyetem duális partnercége vagyunk,jelenleg egy gépészmérnök és két villamosmérnök tölti a szakmai képzését Nálunk. A duális egyetemi képzés által biztosítjuk Nekik a gyakorlati tanulmányaikat a  hallgatói munkaszerződés keretében, és még fizetést is kapnak.

Szeretnél Nálunk tanulással egybekötötten fejlődni? Nincs más teendőd, mint 2019. május 31-ig jelentkezni, az adott elérhetőségek egyikén.

Szeretettel várunk!

Székhely: 1106 Budapest, Fehér út 1/b
Levélcím: 1590 Budapest, Pf. 207
Kapcsolattartó neve: Faragó Istvánné
Kapcsolattartó beosztása: Humánügyi és Bérelszámolási Osztály
Kapcsolattartó e-mail: farago.istvanne@vjsz.hu
Kapcsolattartó telefonszám: +36-20-5602900
http://www.vjsz.hu
http://www.vjsz.hu/dualis-egyetemi-kepzes/